A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését
Első fokon még a tanárok nyertek, de a másodfokú döntés miatt nemhogy kártérítést nem kaphatnak, hanem még nekik kellene fizetniük.
Első fokon még a tanárok nyertek, de a másodfokú döntés miatt nemhogy kártérítést nem kaphatnak, hanem még nekik kellene fizetniük.
A Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján a négy tanár nemhogy kártérítést nem kap, hanem nekik kell az ötmilliós perköltséget kifizetni.
Összesen 27 millió forintot ítélt meg a bíróság első fokon a tanároknak. Az indoklás szerint jogellenes volt a munkabeszüntetésük, de a kirúgásuk aránytalan szankció volt.
A fiatalok azt írták, a pedagógusnak is köszönhető, hogy büszkén vallhatják magukat kölcseysnek, ami ma a küzdelem és a kitartás jelképe lett.
Fazekas Csaba a tanévnyitón elmondott beszédében arról beszélt, azért állították fel, mert kiállt az elbocsátott kollégái mellett, és mert kritikus véleményt fogalmazott.
A bíróság nem indokolta meg a sorozatos halasztást.
A Belügyminisztérium államtitkára szerint az iskolaigazgatói pályázatokról meghozott döntésekről nem kell indoklást adni a hatályos jogszabályok szerint.
Fazekas Csaba így nem folytathatja munkáját a Kölcsey Ferenc Gimnázium élén.
Változás történt a Belső-pesti Tankerületi Központ élén, bár az eddigi vezető sem tűnt el.
Lezárult a perfelvételi szakasz az öt, polgári engedetlenség miatt elbocsátott kölcseys tanár munkaügyi perében. A bíró ismét nem volt elégedett a tankerület által becsatolt adatokkal, amelyeknek hitelességét nem tudta ellenőrizni, mivel a tankerület szerint a Krétából már törölték azokat.
Három per zajlik párhuzamosan, mind a háromban rá kellett már szólnia valamiért a bírónak a tankerületi vezetőre vagy annak jogi képviselőjére. Most kedden utolsó pillanatos adatközlés, és értelmezhetetlen adatok miatt kellett pert halasztani, de az is csodaszámba megy, ha a beidézett Marosi Beatrix vagy Rábel Krisztina tankerületi vezető megjelenik a tárgyalóteremben.
Ráadásul a kért dokumentumot a tárgyalás előtt, az éjszaka közepén nyújtották be. A bíró felszólította a tankerületet, hogy „normális” adatokat szolgáltassanak.
A Kölcseyből elbocsátott tanárok pere az őket kirúgó Marosi Beatrix tankerületi vezető meghallgatásával folytatódott.
A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott, illetve távozó tanárokról készült tablókép.
Csütörtökön tartották az öt egykori kölcseys pedagógus munkaügyi perének első tárgyalását. Törley Katalint kérdeztük az eljárás részleteiről.
A miniszter belefutott a tüntetőkbe, akik az út túloldaláról fújolhattak csak.
Beadta munkaügyi keresetét az az öt tanár, akiket a tankerületi központ rendkívüli felmentéssel bocsátott el a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból – közölte a Magyar Helsinki Bizottság.
Milliós jutalmak repkednek a tankerületi vezetők között, a tanároknak tízezrek esnek csak le.
A Magyar Helsinki Bizottság álláspontja szerint a tankerület reakciója túlzó volt a tanárok polgári engedetlenségére.
Fontosnak tartják, hogy a tiltakozási mozgalom mindaddig folytatódjon, amíg érdemi változást nem képes elérni.